Mészáros Urbán Szabó Gábor Győrött élő prózaíró. Novellái, elbeszélései számos hazai folyóiratban jelentek meg, mint Irodalmi Jelen, Kortárs, Műhely, Napút, Pannon Tükör, PRAE, Szőrös Kő, Új Forrás, Várhely.
A szerző első kötetét, a NEMMOZGÓ-t a budapesti Orpheusz Kiadó adta ki 2009-ben. A könyv az akkori Győri Könyvszalonon mutatkozott be a nagyközönség előtt.
Az azóta eltelt időben összegyűlt rövidprózai írásokat 2011-ben e-könyv formában, 2012 őszén pedig nyomtatott, bővített változatban, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a győri illetőségű AmbrooBook Kiadó jelentette meg BÁBELGÉP címmel.
A külsejében is igényes kötet tizenegy novellát, illetve elbeszélést tartalmaz. Minden szöveg önállóan is olvasható, nagy műgonddal megalkotott történet, sajátos, magával ragadó atmoszférával, nyelvileg helyenként líraian áramló, máshol frappáns, tömörebb stilisztikai megoldásokkal.
Tartalmukat tekintve a kötet darabjait leginkább az emberi korlátoltság miatt érzett aggodalom, és az ebből következő megrendülés tengelyében álló létszemlélet itatja át. A helyenként borús művek szereplői úgy ágyazódnak bele az őket fogva tartó realitásba, hogy kérdéseikkel és tetteikkel annak határait feszegetik. E misztikus, néhol transzcendens jegyeket viselő kitörési kísérletek alanyai gyakran esendő, humán korlátaikba belenyugodni képtelen alakok, akik szimpátiát vagy ellenérzést keltenek bennünk, de közönyt bizonyosan nem. A Bábelgép olyan megközelítési kísérlet, amelyben érzelmi és szellemi tartalékainkra van szükség, hogy létformánkat annak kényelmetlen mélységeiben újravizsgálhassuk, miközben színtiszta, szuggesztív, és nem utolsó sorban – a szó abszurd árnyalatában – szórakoztató irodalmat olvasunk.
Aki tájékozodni szeretne a kortárs magyar próza győri képviseletéről, aki izgalmas és friss szellemi élményre vágyik, annak a Bábelgép bemutatója kihagyhatatlan esemény.

RÉSZLET A MŰBŐL:
„Herva ekkor nyakába szedte a lábát. Bármerre menekült, útja az enyészeten át vezetett. Loholt és rejtőzött, hasalt és felpattant, kitért az innen-onnan előtántorgó baljós alakok elől, akik vizesvödröt, maradék javaikat, alélt hozzátartozójukat, vagy sárgán villanó késeket hordtak kezük ügyében. Az éjszaka megvadult, sűrű volt, tele aranyló fájdalommal, a füstös homály utcahossznyi tömbjeivel. A táblabírósághoz vezető vén árkádok alatt olajoshordók égtek, mintha valaki még fokozni is akarta volna a katasztrofális állapotokat, és rásegített a kiszámíthatatlan tánclépésekben terjeszkedő lángokra. A malom is égett, a padlásról fürtökben szakadtak le a menekülni képtelen denevérek rajai, s fekete bőrkesztyűként csapódtak a földhöz. Másutt Herva egy megbomlott elméjű asszonyt látott, aki két kisebb gyereket engedett le egy kútba kötélen. Sivalkodásuk a szívbe markolt. Többen az utcán rostokoltak, és miközben nézték, hogy enyészik el házuk, és benne a megmenthetetlen vagyon és az emlékek, köhögve fuldokoltak az ablakréseken kicsapó füstben. Egy férfi arcát sötétre festette a korom, egyik nadrágszára lángolt, karján vörös hurkák és hólyagok képződtek. De mintha minderről tudomást sem akarna venni, kezében egy kilincsdarabot szorongatva mozdulatlanul bámult egy üres ajtókeretet.
Herva megbizonyosodott róla, hogy hátán a hegedűtok szíja még feszes, majd a somorrai főtér felé vette az irányt, ahonnan már csak néhány rövid utcányira állt a Mester üzlete. Rémült volt, lelke mélyéig megrendült és zavarodott. Nem értette, még csak találgatni sem volt képes, miért horgadtak fel a dühös lángoszlopok, miért válik minden a martalékukká egy szempillantás alatt. Ki tehette ezt, ki hozta erre a kevély és oly gazdag városra e mértéktelen pusztulást? Ilyesmit nem lehet kiérdemelni, bűn e csapással nem állhat arányban. Ennyi tűz nem létezhet a Földön, és ha mégis, akkor az egy idegen természetű tűz kell, hogy legyen. Olyan, ami sokáig a tárgyakban szunnyad, velük egy időben születik, kezdettől benne lakik az esztergált pallóban, a pácban és a lakkban, amivel a pallót kezelik, és az alig kihűlt vasszegekben, melyeket a pallóba kalapálnak. És a kalapácsban és a kézben, ami lesújt, de a lesújtás mozdulatában is ott bújik e tűz, és várja, hogy ha minden a helyére került, gyilkos kedvvel megébredhessen. Ahogy az élők a véget magukban hordják, úgy van belepréselve a tárgyakba a tűz, szorosan, feszültségben, egyetlen apró pontba visszafojtva, a rostok, a homokszemek, az ércek sűrűjében, ott van a lakhelye, ott vár, amíg kikelti és felszabadítja az ítélet.”
A MŰ KRITIKÁIBÓL:
„Mészáros Urbán Szabó szinte minden szövege éppen ebben a hasadásban vibrál, már önmagában választás, válasz, állítás: a közismertnek vélt hagyományban is találni hétköznapiságnak álcázott fantasztikumot (Hoffmann, Gogol, Kafka), még később ún. mágikus realizmust (Bulgakov, Márquez, Pavić), vagy simán látomásosságot, de 2012-ben ennek újfajta érzülete, íze, gazdaságtana van. Mészáros Urbán Szabó ideálisan súlyozott (értsünk ezen ritmust, központozást/mondatrészarányt, lélegzetre való olvashatóságot, hangtani illeszkedést stb.) mondatai egy pillanatig sem engedik belekényelmesedni az olvasást valamely már ismert (a fenti nevekkel is fémjelezhető) módusz újraélésébe. Sokszor űzött, felfokozott retorikája inkább arra utal, hogy e néhány világ előszobája is lehetett valami ismeretlennek, ami felé az eddig megjelent két könyv szövegei gravitálnak.”
Mócsai Gergely (Sikoly, 2012, 31-32)

„A Bábelgép lassan hömpölygő (novellának nevezett) elbeszélései gazdag fantáziával, elemi intellektuális erővel mutatják a sarkaiból kiforduló világot. MUSZG nagyon érzékeny az emberi természet nyomasztó sötétjére, az okolhatatlan kegyetlenségre, a mindent felfaló válságra, és ezeket a súlyos dolgokat könnyű kézzel tudja sorsokba, hangulatokba, plasztikus képekbe tölteni – egy David Lynch-be oltott Tarr Béla, ha élhetünk filmes analógiával. A Jezsibaba című írásában a szerző néhány falusi parasztbácsit állít elénk, akik egy este valami élőt találnak az ólban. Egyikük sem tudja, mi az, ki az a valaki, aki egyébként nő (melle van), és lélegzik, és különben nem árt senkinek. Csak tűrhetetlenül jelen van. Idegen. Végül (biztos, ami biztos) agyonverik, elássák. Aztán mennek dolgukra, mintha mi sem történt volna. Ez itt erős – nagyon.”
Szabó Tibor Benjamin (http://ambroozia.hu/index.php/koenyveink)